Lehet ezt jól is csinálni!

Alapvetően ma már iszonyatosan felkapott témának számít a coaching és a vállalati tréning bármely köre, ami teljesen érthető is, hiszen a folyamatos fejlesztés és a folyamatos tanulás az, ami a lehető legjobban tudja biztosítani akár egy nagyvállalat számára is azt, hogy folyamatosan és egyben gyorsan alkalmazkodni tudjon a megváltozott piaci helyzetekhez. Ez persze ma már jóval kiéleződöttebb verseny, hiszen koránt sem mindegy, hogy az ember a feladatra milyen csapatot választ és szerződtet a millió lehetőség közül a piacról. Bizony, hiszen ma már iszonyatosan sokan állnak sorba az ilyen munkákért, a helyzet azonban az, hogy kifejezett érzék, szakmai tudás és tapasztalat szükséges ahhoz, hogy ennek a feladatellátásnak eredménye is legyen a vállalkozáson belül. Én úgy gondoltam a választásnál, hogy ha egy csapat a csapatépítő feladatát úgy el tudja látni, hogy az emberek lekesek és motiváltak lesznek a csapatépítő tréning után, akkor biztos lehetek benne, hogy a többi feladatot is tökéletesen el tudják látni, így tehát először egy ilyen szolgáltatást vettem igénybe a Kogwheel csapatától.

Nem is kellett csalódnom, sőt, iszonyatosan meglepődtem, hiszen az emberek nem csak lelkesek voltak, hanem áradoztak a csapatépítés napjáról. Én az előző években a kogwheel előtt mindig rendeztem saját csapatépítő napokat, azonban mindegyik iránt ellenállás érződött az emberekben. Nem látták értelmét annak, hogy egy teljes napra kimaradjanak a munkából, amit aztán nekik természetesen pótolni kell, hiszen a feladatukat senki más nem látja el. Nem volt számukra annyi értéke a napnak, mint amennyi feladat többlettel járt, és őszintén azt sem láttam, hogy sokkal jobb vállalati összetartás vagy hatékonyabb közös munka vette volna kezdetét.

Ennek kapcsán pedig azt mondhatom, hogy a kogwheel csapatának napja után az emberek áradoztak a közös élményekről, hogy mennyi mindent megtudtak egymásról, és az is érzékelhető volt, hogy sokkal gyorsabban és egyszerűbben kezdtek az osztályok együtt dolgozni. El nem tudom mondani, hogy azóta is mennyi eredmény köszönhető e csapat munkájának, ami egyrészt persze természetes, hiszen erre kötöttünk szerződést, másrészt viszont ilyen minőségben jól tudom, hogy kincs. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.