Gondoltam egy próbát megér

Én amióta a saját háztartásomat vezetem mindig is figyeltem rá, kifejezetten időt és energiát szántam arra, hogy a hulladékot a lehető legkörnyezetkímélőbb módon kezeljem és amit csak lehet az újrahasznosítás pályájára állítsak rá. Persze ez teljes mértékben tudatos volt, és meg is voltam róla győződve, hogy én tényleg mindent a környezettudatosság és a fenntarthatóság jegyében végzek otthon. Ez azonban nem volt teljesen igaz. Nem gondoltam én sem arra, hogy az elhasznált zsiradék, persze legfőképpen a használt sütőolaj hova kerül és hogyan bánok ezzel a fajta hulladékkal. Én biztos vagyok benne, hogy ha az ember belegondol ráébred, hogy ezzel is legalább annyira foglalkozni kell, mint a műanyag vagy a papír kérdésével, mert én is pontosan ugyanígy voltam vele.

Az egyik barátnőm kérdezte meg ugyanis, hogy én hova viszem, hol helyezem el a használt sütőolajat. Hatalmas tágra nyílt szemekkel néztem rá, és hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondhatnék erre a kérdésére. Persze egyből rájött, hogy egy nagyon érzékeny pontra tapintott rá, és mesélni kezdett az eqka használt olaj gyűjtő lehetőségeiről, amik nem csak egyszerűen és gyorsan segítenek megoldani a használt sütőolaj kérdését, hanem egyben profi újrahasznosítás útjára is engedjük ezzel ezt a fajta hulladékot. Én megmondom őszintén, hogy megdöbbentem azon, hogy még én is, aki tényleg világ életemben foglalkoztam a környezetvédelemmel és a hulladék újrahasznosításával, még én is szennyeztem a környezetet éveken keresztül, úgy, hogy pontosan tudatában sem voltam ennek. Gondoltam egy próbát megér az eqka csapatának szolgáltatása, és már nem is megyek többé máshova. Valóban profi módon és egyszerűen le lehet adni a használt sütőolajat, és teljesen profi módon tárolják, szállítják és dolgozzák újra fel, úgyhogy hatalmas lépés lenne, hogy ha minél többen helyeznék el itt a használt háztartási zsiradékot is a gyűjtőedényekben. Azóta hogy használom mindenkinek elmondom ezt a lehetőséget, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan vannak vele úgy mint én, hogy tudatában sincsenek annak, hogy a használt olaj elhelyezésének is vannak környezetkímélő és profi megoldásai.